NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

A mikrofinanszírozás kérdéseivel kapcsolatos rendezvényt tartottak az NKE-n

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nemzetközi mikrofinanszírozási rendezvényt tartott az NKE Ludovika Főépületében szeptember 27-én.

A non-profit alapokon nyugvó mikrofinanszírozás társadalmi gazdasági hasznosságával, válságkezelésben elért bizonyított jó eredményeivel foglalkozott nemzetközi tanácskozás a 2016-ban indult ATM for SMEs EU-s finanszírozású Interreg projekt zárórendezvénye is volt.

A projekt a legkisebb, banki hitelezésből kiszoruló vállalkozások finanszírozási és üzletfejlesztési szolgáltatásokhoz jutásának könnyítést célozta meg. A COVID-járvány és az azt követő gazdasági megtorpanás új helyzetet teremtett a gazdaságfejlesztésben, és a mikrohitelezési tapasztalat fontos és hasznos tapasztalatokat biztosított a válságkezelési intézkedések kialakítása és végrehajtása során. Ennek is köszönhető, hogy a konzorcium felkérést kapott a projekt folytatására, hogy a partnerek feltérképezzék és elemezzék a válságra adott regionális válaszokat. A projekt keretében létrejött tudásbázis megtalálta útját a szakpolitikák felé is, ugyanis minden partner vállalta, hogy a releváns stratégiáit, pályázati programjait kiegészíti a mikrofinanszírozási és vállalkozásfejlesztési intézkedésekkel.

A nemzetközi projekt hét ország kilenc szervezete részvételével és az RVA vezetésével valósult meg. Nyikos Györgyi, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Közpénzügyi Tanszékének vezetője tudományos szakértőként működött közre a projektben. A rendezvényen előadást tartott Greinstetter Balázs, a Miniszterelnökség gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Nyikos Györgyi tanszékvezető, valamint a projektben részt vevő magyar, nemzetközi és külföldi szervezetek képviselői.

 

Bővebb információ a projektről IDE kattintva érhető el.

 

Szöveg: Nyikos Györgyi

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: ATM for SMEs